A locsolórendszer telepítésekor gyakran felmerül a vakondháló téma, főleg olyan helyeken, ahol ez a szorgos kis földásó sok gondot okozott. Igenis megfontolandó a vakondháló lerakása ebben az esetben, hiszen az öntözőrendszer megépítésével az ember egy csodaszép kertet akar. Ennek pedig nagyon hamar véget vethet a vakond. Ha egy újonnan épített kertről van szó, akkor a tervezett gyepes felületek alatt minimum 30 cm-es talajcsere történik. A vakondháló lerakása ekkor jó ötlet, beépítve azt az öntözőrendszer alá, a megfelelő mélységben. Ekkor a későbbi átalakítások, ültetések, kerti beavatkozások nem fogják megbontani az egységes vakondháló rendszert. Azért fontos a megfelelő mélység, ami legalább 30 centiméter kell legyen, mert ugye a locsoló automata a növények növekedése következtében nagyjából 7 évente egy kis javításra, átalakításra szorul. A 30-cm mélységben való hálózás esetében a gyep széleiben fel kell kanyarintani a háló szélét és felhozni a talajfelszín közelébe. A vakondháló lerakása során vigyázni kell, hogy az eszköz és a gyep közötti termőtalaj közé semmiképp se tudjon bejutni az állat.
Öntözéstechnika Miskolc: első helyen a takarékosság
Rengetegen azért döntenek egy automata locsolórendszer mellett, mert az nagyon takarékos és roppant hatékony. A pozitívumokban gazdag öntözéstechnika Miskolc városában valóban garantálja ezt. Lehet, hogy régebben főleg a komfort miatt döntöttek sokan a megfelelő öntöző mellett, azonban az évek során az igények egyre változatosabbak lettek. A tény, hogy a rendszer megszabadítja a tulajdonost az öntözés időigényes feladatától, mára már átalakult azzá, hogy ha már dolgozik a masina, akkor azt tegye a lehető legtakarékosabban. A mérnökök évtizedes munkájának eredménye az, hogy manapság az öntözéstechnika Miskolc számos helyén tökéletes eredményeket produkál. A hatékonysághoz pedig hozzájárul a tény, hogy a rendszert úgy lehet beállítani, hogy a legideálisabb időpontban locsoljon. Az öntözőrendszer semennyire sem igényli a tulaj jelenlétét, hiszen a megadott programja szerint locsol.